megosztás:  

Cégünk

Az OKULA 2000 KFT 1995-ben alakult. Ebben az évben nyílt első üzletünk Debrecenben, az Erzsébet utca 2. szám alatt. A jól megválasztott minőség- és árpolitika hamar meghozta a gyümölcsét, elégedett vásárlóközönségünk gyorsan gyarapodott.
Sok vevőnk volt Debrecen környéki városokból. Mivel ezeken a helyeken nem volt optikai szolgáltatás, az ő igényeik kielégítésére 1997-ben, Balmazújvárosban, a Kossuth téri gombapavilonok egyikében, majd 1998-ban Hajdúnánáson a piactér mellett, a Mártírok u. 18. szám alatt nyitottunk üzletet, teljes körű optikai szolgáltatással.
A debreceni vevőkör szélesítését célozta 2001-ben a Jókai u. 1. szám alatt, azaz a Bethlen utcai rendelőintézet bejáratával szemben lévő látszerész szaküzlet megnyitása.
2002-re a balmazújvárosi üzlet már túl kicsinek bizonyult a kényelmes szolgáltatáshoz, ezért elköltöztünk egy nagyobb, szebb és központi fekvésű helyre, a Kossuth tér 1. szám alá, ahol igazán komfortos körülmények között szolgálhatjuk ki vásárlóinkat.
A fejlődés nem állhat meg, ez volt a mottónk, amikor 2003-ban Nádudvaron és Derecskén is a kor követelményeinek megfelelő optikai szaküzletet nyitottunk.
Kabán 2006-tól, Hajdúdorogon pedig 2007-től látjuk el a lakosságot szemüveggel illetve kontaktlencsével.
Debrecenben a Károli Gáspár utca 53/b szám alatt nyílt egyik legexkluzívabb üzletünk.
A józsaiakat, illetve a 35-ös számú főúton ingázókat hivatott ellátni a JÓZSAPARKBAN létesített üzlet, ahol vevőbarát nyitvatartási időben várjuk kedves vásárlóinkat.
2008-ban a Piac utcai Belvárosi üzletházban megnyílt 11. üzletünk, mely  "gyerekoptika", ahol a sokak által ismert Zsóka néni 40 évnyi, gyermekszemészeten szerzett tapasztalatával várja azokat a szülőket gyermekeikkel, akik széles választékból szeretnének gyermekük számára szemüveget készíttetni, de úgyszintén bő választékkal állunk felnőtt vevőink rendelkezésére is.
2010-ben nyitottuk meg Berettyóújfaluban, a Tescoban üzletünket, ahol hosszú nyitvatartással várjuk vásárlóinkat.
Cégünk üzletpolitikája az, hogy a hozzánk betérő vásárló mindig a számára legmegfelelőbb látást segítő terméket kapja, ezért berendezéseinket folyamatosan fejlesztjük, kollégáinkkal pedig továbbképzéseken veszünk részt.

Stefán Ildikó valamint 
Nemessályi Szabolcs
ügyvezetők






A projekt keretében vállalkozásunk beszerzett 5 db VISIOFFICE vizsgáló berendezést, melynek segítségével 3 debreceni és 2 vidéki üzletünkben olyan szolgáltatással állunk vásárlóink rendelkezésére, mellyel a speciális mérőberendezés segítségével megvizsgáljuk a szemüvegviselő
keretviselési-, tekintési szokásait, valamint megmérjük a két szem egymástól eltérő anatómiai
sajátosságait, és ennek alapján rendeljük meg szemüveglencséit. A készülék lehetővé teszi a várható látásélmény bemutatását a vásárló számára még a szemüveg megrendelése előtt. A projekt keretében beszerzésre került még két darab Refraline 3 szemészeti vizsgáló asztal. Ezek segítségével a vizsgálatok mind a szemorvosok, mind a páciensek számára sokkal kényelmesebbek, hiszen nem szükséges egyik vizsgáló berendezéstől a másikig vándorolniuk, hanem egy ülésben 3 féle berendezés forgatható a vizsgálandó személy elé, melyekkel a vizsgálat kényelmes és kulturált körülmények között végezhető el.


MAG- Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
www.magzrt.hu
MAG Zrt. telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 200 617
www.nfu.hu , www.nfgm.gov.hu


Egyéb linkek:
Soós és Soós Kft

Szemüveg.lap.hu

Tóbiás Optik Kft

Optika.hu

Optika.lap.hu

Noptiker kft.

Intercont Optika Kft.

Magyar Optikus Ipartestület

Hoya Lens Hungary Rt.

Essilor Optika Kft.

Carl Zeiss Hungaria Optika Kft.


NOPARA-NO PÁRA!

Ne hagyd, hogy a pára győzzön!
OPTIFOG LENCSÉK
Új technológia a párásodás ellen!
http://optifog.hu/


Színtévesztés vizsgálata, SZÍNTÉVESZTŐ SZEMÜVEG:

Tudta-e:
- hogy a világon több, mint 200 millió ember színtévesztő?
- hogy a színtévesztés több, mint 100 szakmából zárhatja ki?
- hogy egy korrekciós szemüveg javíthat a színlátásán?
- hogy a színlátást vizsgáló mérést megyénkben kizárólag az Okula optika végzi, és korrekciós szemüvegét el is készítjük?

http://www.youtube.com/watch?v=f0eos6ri9v4

részletek..